Megjelent a Segítség! Ifit tartok című kötet

Frissítve: 2024.09.03. 14:19
Beküldte galambos - 2024, szeptember 2 - 15:04
A Segítség! Ifit tartok című kötet harminc óravázlatot tartalmaz az út, az igazság és az élet tematikája köré rendezve, sok gyakorlati feldolgozási ötlettel kiegészítve.

Jézus mindenkire vonatkozó iránymutatást adott, amikor azt mondta önmagáról: „Én vagyok az út, az igazság és az élet…" (Jn 14,6)

Kötetünk a három fejezetcímként is szolgáló hívószó – út, igazság, élet – témakörében egy tanévre való, összesen harminc ifjúsági bibliaórai vázlatot tartalmaz. Minden téma teológiai alapozással kezdődik, amelyet a beszélgetést segítő kérdések, illetve a feldolgozáshoz összegyűjtött ötletek egészítenek ki. A kiadvánnyal szakmai, módszertani segítséget kínálunk azoknak a lelkészeknek, hitoktatóknak, ifjúsági munkásoknak, akik közösségük sok kérdéssel küzdő, saját helyüket, szerepüket, küldetésüket kereső tizenéves tagjait szeretnék a jézusi állítás igazságára rávezetni, abban őket megerősíteni. A kötet széles körű tematikájával arra kívánunk, rámutatni, mennyire változatos az az út, amelyen keresztényként járhatunk, illetve mit jelent számunkra, hogy Jézust tekintjük vezetőnknek, és őt követjük.

Isten áldása kísérje minden gyülekezeti, intézményi ifjúsági munkát végző munkatárs szolgálatát és az alkalmakon ré zt vevő fiatalok életét!

Szidoly Roland
szerkesztő, az MEE Gyülekezeti és Misziói Osztályának osztályvezető-helyettese, a gyermek- és ifjúsági munkaág vezetője

A kiadvány a Magyarországi Evangélikus Egyház Gyülekezeti és Missziói Osztályának támogatásával készült az ifjúság és elköteleződés éve alkalmából.

Segítség! Ifit tartok
Szerkesztette: Boda Zsuzsa, Szidoly Roland
Luther Kiadó, 2024
A kötet megvásárolható a Luther Kiadó könyvesboltjaiban (Budapest VIII., Üllői út 24.; Huszár Gál könyvkereskedés, Budapest V., Deák tér 4.) és webáruházában.

Cimkék: