– A világjárvány egyházunkat is nem várt kihívások elé állította. Hogyan reagáltak gyülekezeteink?
Németh Zoltán: A lehetőségekhez, adottságokhoz mérten nagyon komoly erőfeszítéseket tettek a lelkészek azért, hogy szolgálatukkal eljussanak gyülekezetük közösségeihez. Aránylag gyors és céltudatos átállást tapasztalhattunk meg. Természetesen voltak minőségbeli eltérések. Ez adódik abból, hogy nem voltunk felkészülve és felkészítve az online térben való aktív jelenlétre, valamint a technikai adottságok is különbözőek voltak. Mindent egybevetve tiszteletre és elismerésre méltó, ahogy a lelkészek és a gyülekezetek igyekeztek a gyülekezeti életet a zárt templomok ellenére is tovább működtetni. Ennek egyik területe volt az online térben való megjelenés – amelynek keretében egészen kreatív megoldások is születtek –, de még az offline szolgálatnak is megjelentek új formái, mint például a telefonos kapcsolattartás, a „postaládázás”, a „kerítésbeszélgetések” vagy a sétáló lelkigondozás. Külön kiemelném az idősekről, veszélyeztetettekről, karanténban lévőkről való gondoskodást, amelynek lehetőségével sok helyen éltek szervezett formában a gyülekezetek.
Gulyás Péter: Az egyház megélte, hogy a társadalom része, ebből adódóan úgy reagált, mint a társadalom többsége. Egy váratlan szituációban előfordulhat, hogy lefagyunk. Láttunk erre példát: többeknél értetlenség, passzivitás vagy tehetetlenség volt a reakció. Az is gyakori, hogy menekülőre fogjuk, ha veszélyt látunk. A visszahúzódásnak is megvoltak a jelei minden felekezetnél. Sokan kegyelmi időnek élték meg ezt az időszakot, rájöttek, hogy vissza lehet húzódni a belső szobába vagy evangélikus lelkészként a családi körbe. Ezenkívül „válaszolhatunk” a veszélyre támadással vagy akcióval is. A kényszer hatására számos kreatív megoldás is született. Vannak közösségek, amelyeket a járványhelyzet aktivitásra serkentett. Az egyház mindig tudott a kihívásokhoz alkalmazkodni. Ez az alkalmazkodás, adaptivitás előnyére vált a felekezeteknek.
– Milyen kérdéseket vitattak meg a konferencián?
N. Z.: A lelkészek, gyülekezetek számára nagy kérdés, hogy fogjuk-e a közösségeinket ugyanolyan létszámban viszontlátni, mint a járvány előtt. Ezt jelenleg még nem látjuk. Az is felvetődött, hogy az online jelenlét – indirekt módon, de – a jelenléti közösség ellen hat. A lelkészkonferencián egyik jövőképnek éppen a hibrid működést jelölték meg a résztvevők. Ez azt jelenti, hogy a jelenléti alkalmak újrakezdése mellett nem lenne szerencsés az online megoldások teljes elhagyása. Ezek ugyanis mind a szolgálatfogadás, mind a szolgálatvégzés oldaláról megjelenő lehetőséget jelentenek, amelyekkel szabad, sőt talán kell is élnünk továbbra is.
G. P.: Nemcsak a társadalom, hanem az egyház is némileg a differenciálódás irányába halad. A világjárvány megmutatta, hogy a hagyományosat, a megszokottat nem tudjuk folytatni. Sokféle, eddig is jelen lévő törésvonalról tudtunk. Ezek a járvány alatt tovább erősödtek. Ezekkel szembesülve nem lenne szerencsés becsukni a szemünket, hogy aztán úgy folytassuk, mintha ezeket nem láttuk volna meg. Ugyanakkor a változás nagy kihívás is, hiszen ez differenciáltabb közösségi működést, lelkészszerepet és evangelizációt feltételez. Ettől érthetően félelem is van. Jelenleg a háttérben gyászfolyamat zajlik: a megszokott működést el kell tudnunk engedni.
– A lelkészkonferencia résztvevőit megkérdezték, miként vélekednek a jövőről. Milyen válaszok születtek?
G. P.: A lelkészek nem gondolják, hogy ott kellene folytatni, ahol a járvány előtt abbahagytuk. De azt sem gondolják, hogy a világjárvány miatt az egyházközségek életében katasztrófa lenne, vagy hogy sokan nem térnek majd vissza a gyülekezethez. A jelen lévő lelkészek négy, nem egymással ellentétes, sokkal inkább egymást kiegészítő jövőképet emeltek ki. Ezekkel részletesebben is foglalkoztunk. Az egyik a „reloaded”. Ez azt jelenti, hogy újratervezésre, az alapok tisztázására, differenciált látásmódra van szükség. Ez a szemlélet a járvány miatti változásra új lehetőségként tekint: a gyülekezetek végiggondolhatják, hogy kik ők, és mik a céljaik. A másik lehetőség a már korábban említett hibrid szemlélet. E szerint az online jelenlét nemcsak átok, hanem áldás is lehet, vagyis ahol hatékony és célszerű, ott érdemes ezt megtartani, tovább erősíteni. Jövőképként szerepelt az is, hogy az ismételt személyes találkozás új lendületet ad a gyülekezet közösségének. Ebben a közösségi és a személyes kapcsolódás élénkülését láttuk meg. Az ébredés hajnalának neveztük a negyedik jövőképet: sokakat a világjárvány időszaka vitt közelebb a saját spirituális életükhöz, ezért azt vizsgáltuk, hogy miként tud az egyház számukra befogadóan, missziós módon reagálni.
N. Z.: Arra is választ kerestek a résztvevők, hogy melyek az evangélikus identitásunkat meghatározó sarokpontok. Négy alapérték rajzolódott ki: az igehirdetés, az istentisztelet, a személyesség és a közösség. Ez a gyakorlatban talán leginkább azt jelenti, hogy a lelkészi szolgálat az ünnepélyesség – Isten dicsősége – és a közvetlenség – Isten szeretete – egyensúlyának megteremtéséből áll.
– Az újítás, a személetváltás üdvözlendő, ugyanakkor több erőforrást is igényel. Nem túl nagy az így létrejövő elváráshalmaz?
G. P.: A vezető személyéhez sokáig a „mindentudó” jelzőt próbálták hozzárendelni. Rá kell jönnünk: annyira komplex feladat egy emberekből álló közösség vagy szervezet vezetése, hogy ezt nem lehet egyetlen embertől elvárni. Az a tanulság a történtekből, hogy a világjárvány kikényszeríti a szemléletváltást. A jövőben a gyülekezetekben is új szolgálattevőkre, megosztott felelősségvállalásra, további felhatalmazásokra van szükség. Aki egyszemélyes vezetőként, mint egy „kommandós”, maga akar mindent ellátni, az sajnos kudarcra van ítélve, és a kiégés veszélyével járó feladatra vállalkozik.
– Milyen feltételek szükségesek ahhoz, hogy az új szemléletnek megfelelően a gyülekezetek mint a szolgálók közössége működjenek a jövőben?
N. Z.: Gyülekezeteinkben a lelkészek, hitoktatók mellett számos önkéntes szolgálattevő lát el különböző feladatokat évek, akár hosszú évtizedek óta. Nagyon fontos az ő megbecsülésük, a pozitív visszajelzés, annak kifejezése, hogy mennyire értékesnek tartjuk a szolgálatukat. Szükséges, hogy ezt őszintén és időről időre kifejezzük. Manapság az ingyenes önkéntes szerepvállalással szemben gyakran megfogalmazódik az ellenszolgáltatás szükségessége a motiváció érdekében. A fizetés lehet indokolt, de ezt nem tenném az első helyre, hiszen ezáltal könnyen válhat üzleti jellegűvé az önkéntesség, és a lényege veszik el ennek a szolgálati formának. Sokkal inkább hangsúlyoznám a személyes megbecsülést, a tárgyi és anyagi feltételek biztosítását, a különböző központi támogatások, a hálózatosság, tehát a tapasztalatcsere, az egymástól tanulás, a képzés lehetőségének megteremtését az önkéntes szerepvállalók számára is.
– Összegzésként mit mondhatunk, milyen tapasztalatokat hozott a Túlsó part lelkészkonferencia?
G. P.: Olyan volt, mintha egy szabadulószobába beengedtünk volna nyolcvan evangélikus lelkészt. Ha mindenki csak a maga ötleteit mondja, és külön-külön próbál önálló megoldást találni, akkor nem jutunk ki közösen a szobából. A világjárvány megmutatta, hogy egy bizonyos helyzetben együtt vagyunk, ezért szükséges szolidárisnak és nyitottnak lenni a másik gondolatára. A bizonytalanság megmutatta, hogy a lelkészek számíthatnak egymásra is. Megéltük, hogy van értelme összekapaszkodni! Ez a helyzet elősegítette a kreativitást. Itt nem rivalizálás vagy egymást kioltó ötletek jelentek meg, hanem együttgondolkodás és együttműködés valósult meg.
N. Z.: Fontos volt, hogy a lelkészek számíthattak egymásra, közösen élhették meg és dolgozhatták fel az élményeiket, kérdéseiket. Olyan közösség alakult ki, amelyben érezhető volt, hogy próbálunk egymásnak segíteni. Mindehhez sokat adott maga a lelkészkonferencia formája. Ugyanis nem előadások hangzottak el, hanem kizárólag közös gondolkodás valósult meg. Folyamatban van a konferencián megfogalmazott közös tanulságokból összeállított gyakorlati ötlettár elkészítése, a nyár folyamán tervezzük könyv formában megjelentetni.
(Forrás: Evangélikus.hu, szöveg: Galambos Ádám, fotó: Chand Duong / Unplash.com)