Zene által hirdetik az evangéliumot – Táboroztak az E-hangolók

Frissítve: 2024.05.13. 13:21
Beküldte galambos - 2023, július 14 - 13:34
Huszonnyolc tanulni vágyó lelkes fiatal, tizenegy elszánt és kiváló zenetanár, két táborvezető és egy lelkész útjai találkoztak július 2–9. között Kőszegen, az E-hangoló evangélikus könnyűzenei táborban, amelyet egyházunk könnyűzenei programjának keretében rendeztek meg. Az egyhetes együttlét helyszíneként a város evangélikus oktatási intézménye és a templom szolgált.

Az eseményt hosszas és gondos szervezés előzte meg mind a helyszín és a programok, mind a tanárok szempontjából. A táborozók tizennyolc különböző helyről érkeztek, az őket oktatókat pedig szintén több helyről kérte fel a szolgálatra a tábor vezetője, Jansik Tamás, az országos iroda gyülekezeti és missziói osztályának könnyűzenei referense.

A táborozók napi programjai közé tartoztak a hangszeres órák, a szolfézs, a ritmusfejlesztés, az egyéni hangszeres foglalkozások és a zenekari próbák. A huszonnyolc fiatalból egy-egy zenetanár vezetésével négy zenekar alakult; a csapatok egész héten a zárónapi koncertjükre készültek.

A napközi feladatok és órák mellett különböző interaktív programok színesítették a fiatalok mindennapjait: első este táncházban mozgathatták át magukat a hosszú út után, egyben felébredhetett a ritmusérzékük egy-egy izraeli vagy bolgár tánczene hallatán. A táncestet Szidoly Roland, a gyülekezeti és missziói osztály osztályvezető-helyettese vezette. A következő nap végén tanárok és diákok összhangját próbálhatták ki a résztvevők egy közös zenei esten, és csatlakozhattak a társaik stílusában játszott zenélgetésbe.

Elég mozgalmasra sikerült a harmadik nap: az interaktivitást a Bélaműhely hangszerkészítő workshop biztosította. Egészen különleges és újrahasznosított eszközökből készítettek hangszereket a táborozókkal: flexibilis műanyag csövekből, konzervdobozból, damilból és elhasználódott billentyűzetekből. Este az elcsendesedésen és a sétán volt a hangsúly: a táborozók kilátogattak a kőszegi Szulejmán-kilátóhoz, ahol egy taizéi imádsággal és énekkel zárhatták a napot a lemenő nap fényében.

A következő napok délutánjai és estéi is mozgalmasan teltek. Tanárnak és diáknak egyaránt lehetősége nyílt megmutatni, ki mit tud. Esti túra gyanánt a táborozók elsétáltak a közeli Óház-kilátóhoz, ahol együtt felköszöntötték az éppen születésnapos zenetábori lelkészt. A későbbiekben Gryllus Dániel látogatott el a táborba, és zenés-beszélgetős estet tartott a fiataloknak a dalszerzésről, dalszületésről. Szintén zenei élménnyel örvendeztette meg a táborozókat a Plantbassed zenekar. Az utolsó teljes napon már a próbáké és a videóklip-forgatásé volt a főszerep. Az erről készült anyag hamarosan elérhető lesz az E-hangműhely Facebook-oldalán.

 

Természetesen az igei tartalom sem maradt el a tábor ideje alatt. A táborvezetők nem titkolt szándéka volt az evangélium és a zene által közösséget formálni a táborba érkezett ifjú zenészek között és később általuk a gyülekezetekben, iskolákban, ifjúsági alkalmakon, koncerteken. Ezért is hangzott el a táborzáró vasárnapi igehirdetésben a táborozókhoz szóló üzenet:

„Beszélgettünk az Úr igéjéről, az evangéliumról, zenéről és sok minden másról. Együtt örülhettünk, táncolhattunk, nevethettünk, túrázhattunk, de ha kellett, ott voltunk egymásnak a szükségben, nehezebb pillanatokban is. Sok feladat hárult rátok, de a tábor vezetőinek van egy utolsó, teljesítésre szoruló feladata számotokra: legyetek ti is az evangélium tanúi! Mutassátok meg másoknak a zene, az ének által Krisztus szeretetét!”

Egyértelműen túlmutat ez a közösség a kőszegi tábor falain. A tizennyolc különböző gyülekezetből érkezett fiatal továbbviszi a tábor, az ott szerzett élmények, ott született barátságok és persze az evangélium hírét zenében és énekben egyaránt. Valamennyien közösen, de akár egyen-egyenként is szolgálhatnak gyülekezeteik körében a könnyűzenei műfajban egy-egy családi istentiszteleten, évnyitón, évzárón, évközi ünnepen, megmutatva a zenében rejlő erőt, amelyet a Szentírás üzenete itat át.

A cikk először az Evangélikus.hu honlapon jelent meg. (Szöveg: Nagy Dáneil, fotó: Fábián Richárd, Nagy Dániel, videó: Szikra Benedek)