– Mióta zenél? Az evangélikus egyháznak is van szerepe abban, hogy a mai napig zenével foglalkozik?
– Kisgyermekkorom óta szívtam magamba a zenét, belenőttem a zenélésbe. Gyülekezeti oldalról is komoly támogatást kaptam, a pilisi gyermekbibliakörben Keveházi Klári néni szerettette meg velem az éneklést. Később az ifiórák elválaszthatatlan része volt a közös zenélés. Elsőként furulyázni tanultam, később pedig a bátyám segítségével gitározni.
– Van néhány dala a Zarándokének című ifjúsági énekfüzetben, és az Izsóp ének- és zenekarral is szép eredményeket értek el. Több generáció is a kórus és zenekar által megismertetett énekeken nőtt fel, vált elkötelezett evangélikussá.
– A Zarándokének füzetnek valóban körülbelül a húsz százaléka a pilisi énekkarhoz, az Izsóphoz kapcsolható. Jelentős esemény volt a Lutheránus Világszövetség 1984-es budapesti ifjúsági világtalálkozója is, ekkor alakultak ki a finn–magyar testvérgyülekezetek és zenei kapcsolatok is. Ezek után bő tíz évvel jött az ismertebb időszak Koczor Tamással, amikor elindult az Izsóp nevű zenekar.
– Mikortól könnyűzenei referens a Magyarországi Evangélikus Egyházban, és milyen feladatai voltak az elmúlt időszakban?
– 2015 vége óta dolgozom könnyűzenei referensként. A tevékenységet illetően szabad kezet kaptam, de leginkább a meglévő hangszerparkkal foglalkoztam, hangosításokkal, hangtechnikával és az eszközök karbantartásával. Voltak olyan feladatok is, amiket az elődöm alakított ki, illetve a Szélrózsa országos evangélikus ifjúsági találkozó lebonyolításában is segítettem. Évek óta fő feladatomnak számít, hogy négy-öt gyülekezetbe járok hetente, majdnem mindennap gitározást tanítani, egyéni foglalkozásokat tartok az ott tanulóknak. Egymás után foglalkozom nyolc-tíz emberrel, sokszor estig. Ez számomra azért fontos, mert úgy érzem, hogy ezekben a gyülekezetekben a lelkészek segítségére lehetek a könnyűzenei vonal kialakításában. Ezenkívül vannak kissé rendszertelenebb feladataim is, a már említett hangosítási munkák, fesztiválok. Kialakítottunk az egyház Üllői úti székházának alagsorában egy stúdiót, ennek a megépítése mondható még a tanítás mellett állandó projektnek, mindig dolgoztam rajta egy kicsit. Ami a jövőt illeti, sajnos az a tapasztalat, hogy a gyülekezetekben fogyatkoznak az ifik, ez megnehezíti a dolgot. Mára a zenéhez való hozzáállás is megváltozott, kevésbé mernek énekelni az emberek, mert intim dolognak tartják, nem közösséginek. És aki fogékony lenne rá, azt is nehéz megtalálni az énekléssel, mert inkább mindenki zenét hallgat a saját fülhallgatójával.
– Hogyan jött létre, és mi az alapcélkitűzése az evangélikus könnyűzenei programnak?
– Sokat beszélgettem zenész barátaimmal arról, hogyan lehetne állandó, széles bázist kialakítani egy stabil rendszerben működő könnyűzenei munkaágnak. Ebből kiindulva kezdődött meg a gyülekezeti és missziói osztály és a nevelési és oktatási osztály közös munkája. Készítettünk egy igényfelmérést az iskolák körében, aminek az eredményeként az egyházi fenntartású iskolák diáksága számára létrejött az evangélikus könnyűzenei program. Három alprojektet indítottunk. A legfontosabb a hosszú távú könnyűzenei képzés az iskolákban, ehhez kapcsolódik egy népszerűsítő koncertkörút és egy zenekarfejlesztő program. A felmérés keretében előzőleg tizennyolc iskolába küldtük ki a kérdőívet, ahonnan ezerhétszáznyolcvan válasz érkezett vissza. Sok hasznos információt kaptunk, ezeket igyekszünk majd mihamarabb kiértékelni. A program alapkérdése az volt, hogy miként jelenlen meg a könnyűzene az iskolákban. A zenének ugyanis közösségformáló ereje van, kapcsolódni lehet hozzá. Ezért úgy gondoltuk, érdemes lenne iskolai zenekarokat elindítani.
– Hány iskolában lett már most gyümölcsöző a program?
– Hosszú keresés után sikerült egy korban hozzájuk közel álló zenekart találni, akik vállalták a felkészülési időszakot és a speciális iskolai időbeosztáshoz igazodó szolgálatot. Eddig hét koncertet tartottak áhítat keretében az ország különböző részén, amelyeken közel háromezer diák vett részt. Tizennégy intézményben alakultak zenekarok a helyi pedagógusok, lelkészek segítségével. Mentorokat is szerveztünk a zenekaroknak, egy külsős embert, barátot, aki tanácsokkal látja el őket, hogy hatékonyabban tudjanak működni, alkotni.
– A középiskolai program mellett van egy másik fontos zenei projekt is, az E-hangműhely. Mit érdemes tudni róla?
– Az E-hangműhely tulajdonképpen egy próbateremhez kapcsolódó kulturális tér, egy olyan fórum, ahol alkalmakat, eseményeket lehet tartani. Workshopjellegű, ifiórás és előadásos örömzenélés elegye, ahol jól érezhetik magukat könnyűzenészeink, és fejlődési lehetőséghez jutnak. Az E-hangműhely alapvetően egy alulról szerveződő kezdeményezés, amelyet igyekszem mindenben segíteni mint háttérmunkás. Remélem, a jövőben még nagyobb lendületet fog kapni ez a projekt is.
– Milyen forrásból érkezik a program támogatása?
– Az evangélikus egyház gyermek- és ifjúsági bizottsága, valamint a gyülekezeti és missziói osztály minden évben kiír egy eszközpályázatot, ezenkívül tavaly egy állami program révén huszonötmillió forintos keretösszegig lehetett támogatást adni evangélikus zenekaroknak, ami egyedülálló lehetőség volt. A középiskolai keresztény könnyűzenei programban nem jelenik meg állami segítség, egyházunk döntése nyomán, a Magyarországi Evangélikus Egyház finanszírozásából indulhatott el a program.
– Tehát a komolyzene mellett a könnyűzene is fontos szerepet játszik az egyházban. Szükségét látja esetleg egy könnyűzenei bizottság létrehozásának, vagy egy már meglévő bizottság is el tudja látni ennek a munkaágnak a feladatait?
– Azt gondolom, hogy beszélhetünk önmagában keresztény könnyűzenéről is, de fontosabb, hogy az miként jelenik meg az evangélikus egyházban. Olyan irányban formálódik az egyház, hogy egyre több gyülekezetben érzik fontosnak, hogy legyen alternatíva a könnyűzene az istentiszteleteken és más gyülekezeti alkalmakon a tradicionális egyházi zene mellett. Idővel a liturgiába is beépülhet. Jó célkitűzésnek tartom, hogy arányos és egyenlő mértékben jelenjen meg a könnyűzene is, azonban az evangélikus egyház zenei bizottsága egyelőre megmaradt a tradicionális egyházi zene gondozásánál, ebbe pedig a könnyűzene még nem fér bele.
– Mit gondol a keresztény könnyűzene szerepéről, mennyire formálhatja a jövő közösségeit?
– Véleményem szerint a keresztény könnyűzene a közösségépítés leghatékonyabb eszköze. Elsősorban azért, mert jó elegy. Egyszerre tud tevékeny, spirituális forma és eszköz lenni arra, hogy kiegészítse az élő alkalmat. Akkor tud tovább élni az egyház, ha megmaradunk hitben, és tudjuk egymást imádságban hordozni, tudunk egymásra és Jézus Krisztusra figyelni. A keresztény könnyűzene hatékony missziós, egyházi szinten is működő közösségteremtő eszköz.
– Mi a következő lépés, cél, feladat, amelyet kitűzött maga elé?
– Jó lenne szervezni egy hétvégét, ahol az egyházi könnyűzene teljes közössége összejöhetne, és szakmai szinten is megvitathatná a dolgokat. Olyan kérdésekre keresnénk és kaphatnánk válaszokat, hogy hol tartunk, hová tartunk, hogyan lehetne megerősödni. Szeretném, ha ez úgy működne, hogy mindenki jól érezze magát ebben a rendszerben.
(Forrás: Kötőszó blog, szöveg: Antal Bálint, Torda Eszter)