gyülekezetimunkatárs-képzés

Jézusnak is voltak munkatársai – Ünnepi alkalommal zárult a második gyülekezetimunkatárs-képzés

Frissítve: 2024.01.16. 10:58
Beküldte galambos - 2023, április 17 - 13:16
„Gyermeki bizalom és nekifeszülés” – talán ez lehetett a szakirányú gyülekezetimunkatárs-képzés második kurzusának egyik kulcsmondata. A tanfolyam ünnepélyes zárónapján, április 15-én egyházunk budapesti Üllői úti székházában Németh Zoltán lelkész, az országos iroda gyülekezeti és missziói osztályának vezetője helyezte e gondolatot a jövő gyülekezeti munkatársainak szívére afféle mottóként.

Rajtunk keresztül Isten cselekszik – Közös alkalmon vett részt a gyülekezetimunkatárs-képzés két évfolyama

Frissítve: 2023.05.19. 11:37
Beküldte galambos - 2023, március 21 - 18:29
Az első, 2019-ben indult – majd a koronavírus-járvány miatt csak 2021-ben befejeződött – gyülekezetimunkatárs-képzés hallgatói a második évfolyam résztvevőivel együtt töltötték a március 18-i képzési napot Budapesten, egyházunk országos irodájának épületében. Ennek a közös alkalomnak az is célja volt, hogy a már végzett munkatársképzősök megoszthassák tapasztalataikat azokkal, akik most járnak a tanfolyamra, ezzel is szélesítve a lelkészek mellett végzett szolgálat lehetőségeit.

„Isten munkatársai vagyunk…” – Elindult a gyülekezetimunkatárs-képzés második évfolyama

Frissítve: 2023.05.02. 15:09
Beküldte galambos - 2022, szeptember 20 - 15:56
Közel egy évvel az első évfolyam bizonyítványosztó ünnepsége után, szeptember 17-én elindult a gyülekezetimunkatárs-képzés második évfolyama. Egyházunk országos irodájának templomában több mint ötvenen gyűltek össze az első alkalomra, amely nem csupán évnyitó volt, hanem el is kezdődött az oktatás öt szakirányon. A képzés célja, hogy a gyülekezetekben szolgáló lelkészek mellett megfelelő szaktudással rendelkező munkatársak is működjenek, mert – ahogy tudósításunk címében és a képzésről szóló hirdetésben is olvasható – „Isten munkatársai vagyunk…” (1Kor 3,9).

Részesedni és részesíteni – Várják a jelentkezéseket a gyülekezetimunkatárs-képzésre

Frissítve: 2022.09.30. 10:23
Beküldte galambos - 2022, április 28 - 12:46
Újra meghirdeti szakirányú gyülekezetimunkatárs-képzését a Magyarországi Evangélikus Egyház. A kezdeményezés hátteréről Gáncs Péter nyugalmazott püspököt, a képzés koordinátorát kérdeztük.

Szakirányú gyülekezetimunkatárs-képzés

Frissítve: 2022.09.30. 10:23
Beküldte galambos - 2022, április 7 - 19:00
Nem jó a lelkésznek egyedül szolgálni… Képezzünk mellé munkatársakat! Egyházunk ismét képzési lehetőséget kínál a gyülekezeti élet különböző területein. Jelentkezési határidő: 2022. május 31.

Tanúsítványok átadásával zárult a gyülekezetimunkatárs-képzés

Frissítve: 2023.02.07. 14:23
Beküldte galambos - 2021, október 22 - 17:27
Több mint százan vehettek át tanúsítványt arról, hogy elvégezték a Magyarországi Evangélikus Egyház gyülekezetimunkatárs-képzését. A speciális tanfolyam annak idején abból az elgondolásból született, hogy a lelkészek ne egyedül hordozzák a szolgálat terheit. A közösségeik iránt elkötelezett, cselekedni is kész hívek ahhoz kaptak szakmai segítséget, hogy hasznos munkatársként kapcsolódhassanak be a gyülekezetek építésébe.

Folytatódhatott a gyülekezeti munkatársak képzése

Frissítve: 2021.10.22. 17:41
Beküldte galambos - 2021, szeptember 21 - 12:15
Hosszúra nyúlt kényszerszünet után folytatódott a Magyarországi Evangélikus Egyházban (MEE) a gyülekezeti munkatársak két évvel ezelőtt megkezdett képzése. A szervezők remélik, az első tanfolyam résztvevői októberben végre kézhez kaphatják a kurzus elvégzését igazoló tanúsítványt.

A Gyülekezeti és Missziói Osztály közleménye

Frissítve: 2020.10.21. 18:00
Beküldte galambos - 2020, március 12 - 14:44
A Koronavírus-járvány Elleni Védekezésért Felelős Operatív Törzs tegnapi sajtótájékoztatóján bejelentett kormányrendelet kihirdetése óta többen megkerestetek minket a jövőben tervezett országos gyülekezeti és ifjúsági rendezvények megtartásával kapcsolatosan. Ezekkel kapcsolatban az alábbiakban olvasható a Gyülekezeti és Missziói Osztály közleménye.

Legyünk Jézus levelei! – Folytatódott a gyülekezeti munkatársak képzése

Frissítve: 2020.03.04. 09:36
Beküldte galambos - 2019, október 22 - 12:07
Már rutinosan mozogtak egyházunk két éve felújított országos irodájának minduntalan elágazó folyosóin a gyülekezeti munkatárs-képzésre érkezők 2019. október 19-én, szombaton.

Lépjünk szolgálatba! – Beszélgetés Gáncs Péterrel

Frissítve: 2019.11.30. 11:44
Beküldte galambos - 2019, április 8 - 11:52
Leendő és már aktív gyülekezeti munkatársak számára indul szakirányú gyülekezeti munkatárs-képzés egyházunk székházában. A képzés gazdájával, Gáncs Péter nyugalmazott evangélikus püspökkel a munkatársképzés területeiről, azok jelentőségéről, és az egyházi szolgálatvállalás fontosságáról is beszélgettünk.

Oldalak